Viszi magával azt a nézőt, aki rá tud hangolódni erre a világra

Mikor került először kapcsolatba a Švejkkel? A darab dramaturgja is ön, hogyan készült a rendezésre?
– A dramaturgiát Fekete Rékával közösen csináltuk Spiró György remek szövegkönyve alapján. Tulajdonképpen azt paprikáztuk meg egy kicsit, néhány helyen meghúztuk, kortárssá, maivá tettük. Igazából nem tudom, hogy az ember mikor találkozik először Švejk történetével, hiszen ez a Švejk-hangulat vagy švejkség része az európai kultúrának… Én a rendszerváltás előtt voltam gyerek – 14 éves voltam 89-ben –, akkor még a televízióban ment a film, otthon a polcon ott volt a regény, ami apám egyik kedvence – tehát elég korán találkoztam és értettem a történetet. Aztán pedig újra itt, Tatabányán.

Hašek figuráját jól ismerjük, számtalanszor dolgozták fel a művet színházi előadás vagy film formájában. Ezúttal azonban a derék katona nem a szokásos pocakos karakter… Miért Crespo Rodrigóra esett a választása?
– Unalmasnak gondoltam, hogy van egy pocakos fickó, akivel történnek dolgok, és akin nevetünk, vagy nem nevetünk. Lényegében egy nagyon finom játékot képzeltem el ehhez a karakterhez, magát a figurát szerettem volna másképp megfogni – a személyisége finom árnyalatait és a fejlődéstörténetét megmutatni, amin ez a karakter végigmegy. És úgy éreztem, hogy Rodrigo alkalmas arra, hogy szép finoman vigyen egy ilyen figurát, miközben mellette történnek az őrületek, és egy furcsa, a cirkusz világát is idéző produkcióban halad előre a végkifejletig.
Tehát ez egy teljesen tudatos választás volt. Meglepődött mindenki, Rodrigót is beleértve. A társulat az elején furcsán fogadta, de az olvasópróbán, amikor elmondtam, hogy mit szeretnék ezzel az előadással, helyére kerültek bennük a dolgok.

Beszéljünk kicsit az előadás vizualitásáról. Cirkuszi és némafilmes elemek, élő zenekar…
– Évek óta együtt dolgozunk Éder Enikővel és Borsos Pállal, ők szerezték az előadáshoz a zenét, és kiválóan el tudták kapni ezt a világot, amiről beszélünk. Ezek a betétdalok mind önállóan is megélő remekművek. Az előadás látványa, ez a cirkuszos, bohócos, kicsit filmszerű is olyan, hogy viszi magával azt a nézőt, aki rá tud hangolódni erre a világra – és az nagyon szeretni fogja.

Meglepődtünk, hogy például a diákok körében milyen népszerű az előadás. Ami azt jelenti, hogy valami frisset, valami újat sikerült létrehoznunk. És ha a fiatalokat meg lehet fogni, akkor valószínű, hogy nem járunk rossz úton.

Először dolgozott a tatabányai társulattal?
– Crespo Rodrigóval és a színházzal is régóta jó viszonyban vagyunk. Voltunk náluk fesztiválon, ők is jöttek hozzánk többször Aradra… Például a Švejket kétszer játszották nálunk, nyolcszázan látták – mondhatom, hogy testvérszínházként tekintünk egymásra.

Mi lesz a következő munkája?
– Egy újabb Shakespeare-darabot fogok rendezni. Most jöttünk haza az igen jelentős, nemzetközileg is jegyzett Shakespeare fesztiválról, Gdanskból, ahol a Rosencrantz és Guildenstern halottat játszottuk, élőben a The Tiger Lillies zenekarral. Ennek eredményeként további fesztiválszereplésekről is tárgyalunk, Jerevánból érkezett egy felkérés, aminek igyekszünk eleget tenni. Fontosnak tartom, hogy egy előadás minél több helyre eljusson, úgyhogy most nem az előadásgyártásra, hanem a meglévők külföldi szerepeltetésére koncentrálunk inkább. Ugyanakkor mindent megteszek azért, hogy új, nemzetközileg is jegyzett produkciókat hozzunk létre.