Dóra Béla: Most talán érvényesebb az, amiről beszélünk, mint valaha

A Thália Színház társulatának egyik új tagjával beszélgettünk, Dóra Bélával. Az interjúban megismerhetik kicsit jobban Béla útját a színészet és a színház felé, valamint a legújabb premier darabról, Az utolsó vacsoráról is szó esett.

Október 11-én lezajlott Az utolsó vacsora premier előadása, ennek apropóján is beszélgettünk Bélával, aki elmondta, hogy ő Markot, a festőművészt alakítja. Az ő karaktere az egyik kirobbantója annak az őrületnek, ami a darabban zajlik. Rengeteg szövege van neki és a kollégáinak is, az egész darab alatt a színpadon vannak, hozzájuk érkeznek a vendégek. Mivel a szereplők végig beszélnek, fontos, hogy mindenki szövegét megtanulják, hogy jó ritmusa legyen a jeleneteknek, és tudjanak egymással kapcsolódni.

Béla nemrég csatlakozott a társulathoz, elárulta, hogy számára nagyon izgalmas ez az új lehetőség. Már három hónapja próbálnak, ennyi idő alatt annyira összeszoktak, hogy már nem is érzi új közegnek az egészet. Úgy érzi, jó energiák veszik körül, jól fogadták a kollégák, és nagy elánnal, kreatívan tudott bekapcsolódni a színház életébe.

Út a színpadig

A színész nem feltétlenül gondolta, hogy ez lesz az ő pályája. Földessy Margit drámastúdiójába járt, és izgatta mindig is, hogy milyen más emberek szemszögéből nézni a világot és eljátszani különböző helyzeteket. A színpadon mindig biztonságban érezte magát, de az igazi elhatározás a Bárka Színházban történt, azon belül is a Liliom című előadásban, ahol Széles Lászlóval játszott. Estéről estére figyelte, ahogy játszik, és ott döntötte el, hogy jó lenne egyszer olyan színésznek lenni, mint amilyen ő is. A Liliom meg is maradt számára egy olyan darabnak, amit egyszer, nagyon szeretne majd eljátszani. Első színpadi élménye is ehhez a színházhoz fűződik, testvérével a Legyek urában játszottak ikreket.

„Valami varázslat volt az egész, nem is feltétlen fogtam fel a súlyát és komolyságát annak, hogy mi ott színházat csinálunk. Rohangáltunk összevissza, az ügyelő próbált összeszedni minket, játszottunk a színpadon, és abból kialakult egy előadás, amit aztán százszor eljátszottunk. Meghatározó korszak volt nekem. Együtt tudtunk gondolkodni a színpadon koncentráltan, miközben jól is éreztük magunkat. Amikor valami megérintett a színpadon, meglepődtem magamon, hogy sírnom kell. Gyerekként ez nekem érdekes és magasztos élmény volt, hogy ilyen ereje tud lenni a színháznak.”

Béla azt is megosztotta velünk, hogy kedvenc színházi élménye ugyan nincsen, de minden előadásnál vannak olyan pillanatok, amikor valami új születik meg és ez estéről estére tartogat mindig izgalmakat. Igaz, ezeket a pillanatokat nem mindig tudja elcsípni, de mindig ott vannak.

Arra a kérdésemre, hogy volt-e olyan szerepe, ami különösen nagy kihívást jelentett számára, azt válaszolta, hogy nem tudna ilyet kiemelni. Minden szerepben meg kell találni azt, ami kihívás számára, ami életben fogja tartani az előadásban. A különböző színházak között megpróbál nem különbséget tenni, hiszen feladatok, helyzetek, kihívások, és emberek vannak. Ezek sokasága alkot meg egy társulatot, és ez formálódik.

Bélát nemcsak a színházban láthatjuk, sok filmben is szerepet kapott már. Nagyon hálás, hogy ez ilyen sokszor megadatott az életében. Azt gondolja, hogy más koncentrált állapotot igényel a filmezés és a színház. Különbséget nem tud tenni a kettő között, hiszen elmondása szerint a színház az állandóságot jelenti az életében, de a filmezés is szorosan kapcsolódik hozzá.

Sok mindent tanult a színpadon, amit a magánéletében is tud hasznosítani, ilyen többek között, hogy a különböző emberi kapcsolatokban és helyzetekben mindig meg kell találni a maguk igazságát, minél mélyebbre menni a helyzetekben, és ott keresni valami érvényt. Ez egy folyamatos munka önmagunkkal, folyamatos vizsgálása a világnak, egy nagyon komplex dolog.

„Ez a legszebb hivatás, ami létezik, de sokszor fájdalmas, sok kérdőjel és bizonytalanság veszi körül. Ez egy ingoványos mocsár, és tolni kell keményen.”

Az utolsó vacsorával kapcsolatban, a színész még azt is elmondta, hogy szerinte azért is érdemes megnézni ezt a darabot, hiszen egy fikciós szatíra, ami fontos morális szerepeket feszeget. Arról szól, hogy mi zajlik a világban körülöttünk, a közéletben. Véleménye szerint talán érvényesebb lett az, amiről beszélnek, mint valaha. Különösen fontos üzenete a másik embernek a tisztelete és elfogadása. Megmutatja, hogy mennyire tudunk ragaszkodni az ideákhoz, és érdekes morális kérdéseket feszeget. Reméli, hogy aki beül, úgy fog elmenni, hogy vagy nagy gondban lesz és jár majd agya, vagy pedig választ fog kapni valamennyi kérdésére.

Írta: Gulyás Anna