Bármilyen brigantik gyűlnek össze, a jó nyer!

Javában folynak Joe Orton szatirikus bohózatának próbái. A Szajré a sötétebb humor kedvelőinek lehet majd nagy kedvence. Szervét Tiborral, az előadás rendezőjével két próba között ültünk le kicsit beszélgetni a készülő előadással kapcsolatban.

Különleges, talán mondhatjuk azt is, hogy kicsit formabontó előadást láthatunk majd…

Nem szánom formabontónak, inkább úgy fogalmaznék, hogy megpróbálom kimeríteni azokat az asszociációs területeket, amiket a szöveg felidézett bennem – engem a rendezésben ez érdekel, mert pusztán a szöveg elmondása, és a szövegben leírt helyzetek egyszerű megmutatása számomra kicsit alsóhangos megközelítés. Tehát, megpróbálom színházivá tenni mindazt, amit egy-egy mondat, vagy utalás elindít, és ebben szerencsére a kollégák fantasztikusan partnerek.

Mióta készülsz ennek a darabnak a megrendezésére?

Ezt nem könnyű megválaszolni, mert amikor Viktor (Nagy Viktor, a Thália műv. vezetője) először felajánlotta, hogy foglalkozzak vele és elolvastam, elsőre nem jutott eszembe semmi… Aztán kicsit később újra szóba került, hogy nincs még rendező, és ha lenne kedvem… Akkor elolvastam még egyszer, és akkor sem mozgatott meg semmit. Volt bennem ugyanakkor egy jó adag kíváncsiság is, hogy annyi színészként átélt hiányérzet után vajon van-e bennem annyi tapasztalat, hogy rendezőként valami jópofa előadást összehozzunk. Szerencsére Viktor volt annyira türelmes és megértő, hogy még egyszer odaadta az anyagot, és akkor igent mondtam.

Elkezdtem foglalkozni a szöveggel, és ez hónapokat jelent. Én nem vagyok rendező – nekem több munkát kellett belefektetni. Nos, ez a rövid válasz a kérdésedre. Például kiírtam magamnak kérdéseket; hogy ez a szereplő ezt vagy azt miért mondja? Ennek mi köze van az egészhez? Hogy kerül be valami a jelenetbe, amikor eddig még nem került ki? Mert a szerző, illetve az a fordítás, amit először olvastam, számomra meglehetősen kaotikus volt. Eközben történt a színdarab újrafordítása Speier Dávid részéről, amiből már pár választ kaptam, de még mindig maradt kb. 32 kérdés, amire nem – szóval, kellett még vele dolgozni. Olvasni, és újra olvasni. Tulajdonképpen erre ment el a nyár, de én ezt szívesen csináltam, mert alapvetően szövegközpontúan próbálok viszonyulni a színpadi munkákhoz. Aztán, amikor többnyire a helyére kerül az a sok mondat, akkor lehetett továbbgondolni: mi jut róla eszembe? Mi ebből a játszható? Hogyan lehet úgy fogalmazni, hogy ne a közhely szintjén maradjunk? Ezután jön egy újabb réteg: mi az, ami a figyelmet viszi? Például ahhoz – és most inkább zenei hasonlatokat tudok mondani –, hogy egy feszült pillanat, vagy egy szünet meg tudjon élni, előtte milyen tempót kell vennie a jelenetnek? Az adott jelenet tudja-e majd azt a tempót – ilyenek. Szóval sokat bíbelődtem vele.

Nem is olyan régen beszélgettünk arról, hogy az a jó előadás, aminél össze lehet foglalni két mondatban, hogy miről szól…

Igen, premisszának hívják az amerikaiak, amikor forgatókönyvírást tanulnak. Mi ennek a darabnak a premisszája? Az én számomra az, hogy bármilyen brigantik gyűlnek össze, a jó nyer. A fehér király győz!

Ebben a darabban vannak páran csibészek, akik semmi gazemberségtől sem riadnak vissza, és van egy ártatlan fickó, aki a történet hatására és során olyan erőket gyűjt össze, amelyek – mondjuk úgy – hőssé teszik. De legalábbis harcossá. Ez egyébként nincs benne a színdarabban, ez az én beleolvasásom, de úgy érzem, erősebbé teszi a történetet. Azt hiszem, én eléggé mesei módon gondolkodom.

Azt azért elmondhatjuk, hogy a jó – a fehér király –, aki körül a sok rossz ember csoportosul, Szabó Győző figurája?

Igen. Győző ebben a darabban egy csellóművész – nem tudom, hogy miért jutott eszembe, hogy ő csellózzon, de egy csomó dologgal vagyok így. Talán abból az egy mondatból, ami a darabban elhangzik hogy ő „milyen ártatlan a világ dolgaiban”. És ez meghatározza azt, hogyan gondolkodom a továbbiakban Győző figurájáról, Mr. McLeavyről, mint ahogyan azt is, hogy a körülötte ólálkodó többieket miként látom. Azért az előadást megpróbáljuk úgy fogalmazni, hogy bár a Mr. McLeavy-Győzőt szeressük, de a gonoszkákra se haragudjunk acsarkodó módon, inkább értsük meg őket. Szóval, nem az a célunk, hogy utáljuk őket, mint a fene, hanem hogy azt mondjuk: Jaj, istenem! Mekkora csibész ez is meg az is. És ha lehet, minél többet nevessük rajtuk és általuk. Ez egy vígjáték. Abszurd és morbid, az igaz, de ha jól játsszuk, nagyon mulatságos.

A darab 1966 óta fut sikerrel Anglia és Amerika színpadain, nálunk Szervét Tibor rendezésében, Szabó Győző, Gubás Gabi, Hevesi László, Jaskó Bálint és Zayzon Zsolt szereplésével kerül színre.