fbpx

Művészeink

Molnár Piroska

Molnár Piroska 1945-ben született Ózdon. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas,  Jászai Mari-díjas, Prima Primissima díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán. Pályafutása során többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház tagja, valamint számos film nemzetközileg is elismert szereplője.

A prózai szerepek mellett számos zenés darab főszereplője is, így például az Ármány és szerelem Millernéje, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2011-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án adják át. 2012-tól a Thália Színház színművésznője.

TÍZ KÉRDÉS, TÍZ VÁLASZ – Molnár Piroska

1.) Mi a számodra legértékesebb értéktelen tárgyad?
Egy evőkanál gyerekkoromból, aminek annyira elkopott a széle, hogy már szinte nem is kanál, de szeretek vele enni néha.
2.) Emlékszel még, mi volt a jeled az óvodában?
Amikor én óvodába jártam, még nem volt jelünk!
3.) Mi volt az a sportág, ami a legkevésbé/legjobban ment a suliban?
Úgy emlékszem szinte minden sportot megpróbáltam, és mindben elég jó voltam. Talajtornában megyei bajnok lettem!
4.) Milyen tulajdonságot irigyelsz az ellenkező nemben, mit tanulnál el tőlük?
Tulajdonképpen csak azt, hogy férfiak!
5.) Ha három hónapot eltölthetnél valahol a világon, hova utaznál?
Szerintem Londonba, a színházak miatt.
6.) Ha az állatkertben egy egész napot egyetlen állat megfigyelésével kellene töltened, melyik állatot választanád?
Elefánt.
7.) Melyik írótól olvastad a legtöbb művet (önszántadból), és melyik műve tetszett a leginkább?
A legtöbbet T.Manntól olvastam. A kedvencem a Varázshegy.
8.) Mi a számítógéped háttérképe?
Mindig az aktuális évszakról egy jellemző, szép fotó.
9.) Ha egy világszerte ismert emberrel találkozhatnál, ki lenne az, és mit kérdeznél tőle?
Judi Dench angol színésznővel. Nem hiszem, hogy a megtiszteltetéstől meg merném kérdezni bármiről is. Csak csendben csodálnám.
10.) Milyen idézetet írnál ki a nappalid falára?
Semmilyet! A nappali fala nálam nem idézetek kiírására szolgál.