A Thália Fesztivál 2022 keretében nemcsak a Nagyszínpadon, a Télikertben is várjuk szeretettel nézőinket. Többek között itt láthatják a Szegedi Nemzeti Színházból érkező Élet-ritmusra című monodrámát is Medveczky Balázs előadásában, akivel a darab kapcsán beszélgettünk élményeiről, érzéseiről, és hogy milyen egyedül színpadon állni.
Te milyennek látod Adrient, mennyire hétköznapi vagy esetleg különc fiú?
Semmiféleképpen nem mondanám hétköznapinak, a különcségben pedig mindig érzek tudatosságot is, szóval annak sem definiálnám őt. Sok közös dolog van bennünk. Sosem szívleltem azt a szót, hogy normális, mindenki olyan amilyen, nincs semmiféle mérce ilyen téren. Hál’ istennek. Adrien sem érti igazából, hogy mit jelent az, ha valaki normális, vagy azt hiszi, hogy érti, és ha aszerint élünk az a helyes. Ő egyáltalán nem hétköznapi, mondhatni autisztikus vonásai is bőven vannak, viszont nekünk nem az volt az elsődleges célunk, hogy erre fektessük a hangsúlyt az előadásban. Inkább arra, hogy ez a mániákus ritmus imádat milyen hatással van a saját és a környezetében élők életére, mennyire tér el például az ő fontossági sorrendje egy hétköznapi ember fontossági sorrendjétől.
Más, bármiben is ezt a szerepet eljátszani a sok hasonlóságot figyelembe véve?
Szokatlan, hogy ennyire sok közös igazságom legyen a szereppel, igen. Ugyanakkor, egészen izgalmas volt ráérezni arra, az extrém érzékenységre, amivel Adrien rendelkezik, mely dolgokat tart érdekesnek, melyeket kevésbé. Kicsit olyan számomra az egész, mintha visszautaznék kb. 20 évet az életemben, gyermekszemmel figyelve a világot.
Mondhatjuk azt, hogy a dobolás tulajdonképpen terápiás jelleggel van jelen az életében?
Pontosan, ha ez nem lenne, akkor ki tudja, mit csinálna saját magával. Gyerekkoromban én is összeraktam egy állandó dobszerkót, kuglófsütőkből, fedőkből, vödrökből, lábasokból, wc keféből. Még „basszusgitárom” is volt a felmosórúdhoz rögzített spárga segítségével. Tehát, ha nincs dobszerkó, akkor gyárt magának az ember. Adriennek megállás nélkül megy valami ritmus a fejében, főleg innen ered a figyelemmegosztási problémája.
Tulajdonképpen neked mutatott görbe tükröt a szerep.
Mondhatjuk. Azáltal, hogy Cédric megírta ezt, megnyugodtam, hogy rajtam kívül vannak még hasonló mániával élő emberek. Vagy vegyük a figyelemmegosztást. Sokszor előfordult, hogy ha beszélt hozzám valaki, fogalmam sem volt arról, hogy mit beszél, inkább az általam fontosabbnak tartott pillanaton, jelenségen, gondolaton merengtem el. Ezen tudatosan változtattam is, ettől függetlenül előfordul még az ilyen. Ezt egyfajta önzésnek is lehet nevezni, de szeretem.
Az egész darab ritmusokra épül. Mindent szóra, percre, mozdulatra pontosan tudsz, begyakoroltál, lepróbáltátok, vagy van esetleg szabadságod a darab során, hogy másként alakuljanak a ritmusok, ütemek?
Van szabadság, persze. Inkább a gondolatoknak, a gondolati váltásoknak a timingját lőttük be Henivel (Hojsza Henrietta, a darab rendezője) és a zenei részek is meg vannak kötve időben, ezekhez muszáj tartani magam. De sok olyan pillanat van, ahol abszolút a saját időmre van bízva minden.
Nehezebb vagy könnyebb, hogy egyedül állsz a színpadon?
Nem tudom, teljesen vegyes. Nem gondolkozom ezen annyira. Az biztos, hogy nagyon élvezem, hogy egyedül állok a színpadon és senki máshoz nem kell alkalmazkodnom, minden tőlem függ. Nyilván imádom a csoportszínjátszást, a többemberes előadásokat is, de erre az érzésre kifejezetten kíváncsi voltam.
Mennyire volt közös a munka a rendezővel, hogyan alakítottátok az előadást?
Az olvasópróbától kezdve abszolút egy hangon voltunk Henivel, és azóta is. Ízlést, próbákról való gondolkodást, humort, értékeket nézve szerintem elég hasonlóak vagyunk. Megegyezett a célunk, hogy mit akarunk kihozni az előadásból, mit látunk ebben a fiúban, a családjában, mit látunk azokban a figurákban, akikkel Adrien találkozik, szóval minden karakterben, akiket Adrien szemszögéből megjelenítek. Elég hamar kialakult a kölcsönös bizalom a zenei világot nézve is – volt, hogy megkért, írjak az egyik részhez valamit, aztán azt alakítgattuk közösen.
Az előadás a Thália Télikertben lesz látható június 5-én.
(Fotók forrása: Szegedi Nemzeti Színház)
