fbpx
Thálisa színház logó - fehér

November 4-től új szereplőkkel az Oscar

2018 februárjában mutattuk be nagy sikerrel az Oscar című Claude Magnier-vígjátékot a Thália Nagyszínpadán, melynek rendezője Vida Péter volt.

November 4-én két új színész áll be – Christian és Oscar szerepébe. 

„Amikor egy előadásban teljes értékű szerepátvételre kerül sor, mindig szerencsésebb, ha olyan színész veszi át a nagyobb szerepet, aki már eredetileg is benne van a produkcióban – magyarázza a rendező. Ebben az esetben Christian, a szemfüles, okos könyvelő szerepét veszi át Mózes András, aki eddig Oscar megformálója volt. Ő teljesen tisztában van a darabbal, ami a többieknek is nagy könnyebbség. Az ő helyére Oscarként (Barnier úr volt sofőrje) pedig Hevesi László érkezik. Rendezőként bízom benne, hogy a többi szereplőre is inspirálóan hat majd a két újraformált karakter, és ezáltal új lendületet kap az előadás – alig várom, hogy lássam.”

A gazdag Bertrand Barnier élete egy hétköznapinak tűnő reggelen teljesen megváltozik. Kiderül, hogy két lánya van, de csak az egyikről tud… A két lányának három kérője van… És az egyik lányának elhiszi, hogy terhes. De amikor könyvelője, Christian beállít egy Barnier-től ellopott pénzen vett ékszerekkel teli táskával, már semmi nem érdekli, csak a táska.

Viszont abból is van még kettő. Barnier otthona a követhetetlenül mozgó táskák kavalkádjában hamarosan őrültekházává válik. Ilyet még életében nem látott, pedig olyat is látott, amit nem vallott be senkinek…

Az Oscar végtelenül szórakoztató vígjáték: hatalmas „itt a piros, hol a piros” játszma szerelmekkel, táskákkal és ajtókkal. Barnier lázasan igyekszik menteni a menthetőt, miközben körülötte mindenki őrült tempóban rohan a vágyai és a szerencséje után, de semmi sem ott van, ahol hitték.

Barnier szerepében Nagy Viktort láthatjuk. További szerepekben: Gubás Gabi, Mózes András, Szabó Győző, Molnár Piroska, Tóth Eszter, Mórocz Adrienn, Szabó Erika, Hunyadkürti István és Hevesi László.

Színházi Olimpia – Thália nyár

Két vendégelőadás is érkezik a 10. Színházi Olimpia keretében a Thália Színházba: Június 13-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, Vörösmarty Mihály örökérvényű klasszikusa,

Tovább »

Prométheusz‘22

A 10. Színházi Olimpia keretében, június 20-án a Thália Színházba érkezik a Prométheusz‘22 című egyfelvonásos, Kali Ágnes és Tompa Gábor színműve. Az előadás a Nagyszínpadon

Tovább »