A Vidéki Színházak Fesztiválja keretében szeptember 7-én érkezik a Katona József Színház Kecskemétről A király beszéde című előadással, ami a nagy sikerű film alapján készült. Bertie-t, York hercegét Zayzon Zsolt alakítja, aki a 2019/20-as színházi évadtól a Thália Színházhoz szerződött.
– Mindenképpen érdekes, ilyen helyzettel még nem találkoztam. Lesz egy plusz töltete, egy plusz izgalma az egésznek, hiszen feltételezem, hogy a leendő kollégák is eljönnek majd megnézni az előadást – ki is ez az ember, aki hozzánk szerződött?
Mi a váltás oka? Új kihívásokat keresel?
– Leginkább az, hogy a magyar színházi rendszer valamiért nagyon Budapest-központú, a filmezésről nem is beszélve. Sokszor éreztem azt, hogy hiába vettem részt művészi szempontból is kiváló előadásokban, valahogy mintha ezek elsikkadnának – mintha egy író az íróasztal fiókjának írná a műveit. És persze benne van a saját nyugtalanságom is, a vándorlás vágya, a saját hiúságom – a színházak között is van egy ranglétra, ahogy már említettem a budapesti színházakra irányuló nagyobb figyelmet. Nyilván ezzel nem foglalkoznék, ha nem lennének ambícióim.
A szerepeidet megtartod Kecskeméten? Például A király beszédét?
– A király beszédét is csak egy darabig tartom meg, mert azzal még megyünk pár helyre, de már nem fogjuk sokáig játszani, sajnos. Olyan sok bemutatója van a kecskeméti színháznak, hogy egyszerűen nincs helyszín és időpont, amikor játszani lehetne a régebbi előadásokat. Ez egyrészt a bérletrendszer miatt van így – egyszerre áldás és átok is. Szerencse, hogy a színháznak annyi bérletese van, hogy alig lehet kijátszani a bérleteket, viszont kár, hogy kiváló előadások vesznek el, mert le kell őket venni a műsorról egy 20-30-as széria után. Ez után is vágyom például… Megtapasztalni, hogy milyen mondjuk 4-5 évig, vagy tovább játszani egy előadást, és közben mindig karbantartani, és azt, ami ezalatt az idő alatt az emberrel történt, beleépíteni.
A király beszédében Bertie-t, York hercegét játszod. Hogyan talált rád ez a szerep?
– Erre nagyon egyszerűen tudok válaszolni: odajött hozzám Cseke Péter, és azt mondta, jövőre te fogod játszani… Nyilván alkatomból kifolyólag is. Úgy tudom, hogy először a darab volt meg, utána lett hozzá rendező. Egyébként Béres Attilával húszéves szakmai barátság köt össze – tehát ha Attila választotta volna, akkor is jó eséllyel pályázhattam volna a szerepre, de ebben az esetben a színház művészeti vezetése döntött.
– Mielőtt a szövegkönyvet megkaptam volna, csak a filmhez folyamodhattam, újranéztem. Aztán tavaly nyáron elkezdtem a dadogásról olvasni – amit csak a neten lehetett. Amikor megvolt az olvasópróba, akkor szembesültem azzal, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, mert nemcsak a dadogás hitelessége a fontos, hanem komoly gondolatok vannak, amik nem sikkadhatnak el csak azért, mert én megpróbálok nagyon hitelesen dadogni. A próbák során egyre inkább kialakult bennem az az igény, hogy megmutassam egy szakembernek is, hogyan is beszélek… Szerencsére személyesen is ismertem a kaposvári egyetemisták beszédtechnika-tanárát, Gereben Anita logopédust – a szakterülete a dadogás –, akinek a kérdéseimet feltehettem. Bizonyos dolgokban megerősített, így született meg a végleges verzió. A dadogáson kívül megpróbáltam azt a hangszínt is megkeresni, ami ennek a jelentős történelmi személyiségnek a sajátja volt. Hallgattam tőle hangfelvételt – például ez a híres beszéd is fenn van a Youtube-on. Videókat néztem, amiben szerepelt, figyeltem például, hogy milyen a tartása, hogyan mozog. Azokon kívül, amit a rendező kért, még ezeket is megpróbáltam belegyúrni a figurába.
– Nekünk most már nagyon könnyű. Sok mindenen túl vagyunk… Nagyon impulzív emberekként megvívtuk egymással a csatáinkat. (Mosolyog.) Van kettőnk között egy kölcsönös bizalom. Én nagyon jól tudok vele dolgozni.
A Balfácánt vacsorára! és A király beszéde lett a 2018/19-es évad legjobb előadása Kecskeméten a nézők és a támogatók szavazatai alapján – ráadásul téged a legjobb férfi színésznek is megválasztottak. Szép lezárása ez az ott töltött időnek.
– Nagyon boldog voltam. A király beszédét valahogy sejtettük, mert végig pozitívak voltak a visszajelzések, talán ezért lehetett is tudni. Színészként pedig ezalatt a négy év alatt, amíg Kecskeméten játszottam, mindig ott voltam a jelöltek között – ez már egyfajta visszaigazolása volt annak, hogy amit csinálok, az valamilyen formában megmarad az emberekben – és most, hogy megkaptam a díjat, túl szép is, hogy igaz legyen.
