fbpx

“Hogyan tudunk egy kapcsolatban egymással – vagy egymás nélkül – élni…”

A Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének záró előadásaként április 14-én látható Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabja. A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciója Katkó Ferenc rendezésében kerül színre.

Kacsur András, a színház igazgatója egy korábbi beszélgetésben azt mondta, amíg lesz nő és férfi, nem veszít aktualitásából. Megnézni pedig azért érdemes, mert nem traktálja a nézőt sem politikával, sem egyébbel, egyszerűen nevettet, és kész. Ön javasolta a színháznak a darabot?
– Még annakidején, amikor Vidnyánszky Attilával (a színház alapítója és főrendezője) egyeztettünk, mit lehetne színre vinni, abban egyetértettünk, hogy mindenképpen magyar darab legyen. Próbáltam olyat találni, ami
kapcsolódik, köze van ahhoz a vidékhez. Így esett a választás Móriczra és erre a színművére, ami a nyírségben játszódik. A darab azon kívül, hogy nevettet, leginkább a kompromisszumkészségről szól. Hogyan tudunk egy
kapcsolatban egymással – vagy egymás nélkül – élni, hogyan tudunk összecsiszolódni…
A kétfelvonásos duhaj vígjáték története Nyíri Balázs vidéki kisbirtokos kúriáján kezdődik, ahol már három napja tart a dínomdánom, amikor Pólika, a ház asszonya megelégeli a féktelen mulatozást és az azzal járó tékozlást, ezért nénikéihez: Zsanihoz, Pepihez és Minához költözik. Balázs hiába igyekszik megbékíteni és hazatérésre bírni makacs feleségét, ezért úgy dönt, beveszi magát egy közeli kocsmába, ahol éjjel-nappal húzatja a cigányokkal… A darab eredetileg élőzenekarral megy, zenéjét a kárpátaljai születésű Pál István Szalonna Útravaló című albumának anyaga szolgáltatja.
– Így van. És ez sem véletlen, hiszen az album egy ottani gyűjtés eredménye, az ottani vidék zenei anyaga. Nagyon sokat beszélgettem abban az időben Szalonnával és örülök, hogy tudtuk használni az Útravaló albumot, mert mindenképpen azt szerettem volna, hogy az autentikus néptánc és zene végigkísérje az előadást.
Korábban úgy volt, hogy a Tháliában felvételről szól majd a zene, de aztán végül mégis zenekaros előadás lesz. Kiket is várhatunk?

– Ennek az a szerencsés és teljesen véletlenszerű története, hogy ugyanezt a darabot március 29-én mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház, szintén az én rendezésemben, és ide sikerült egy remek zenekart szerezni. Prímás ifj. Sztojka Zoltán, hegedűn Schäfer Szilveszter, brácsán Sztojka Zoltán, nagybőgőn Sztojka Tamás, cimbalmon Sztojka Csaba játszik – ők érkeznek majd a budapesti előadásra.

JUBILÁLUNK!

Két előadásunk sikersorozatát is ünnepelhetjük decemberben. December 3-án a 150. előadásához érkezik az Alul semmi. A legendás film színpadi változatát 2015 októberében mutattuk be, és

Tovább »

BLACK FRIDAY A THÁLIÁBAN!

Hamarosan itt a várva várt nap, a „fekete péntek” – november 25-én, csak egy napig ismét lehet kedvezménnyel jegyeket vásárolni! November 25-én 30% kedvezménnyel kínáljuk

Tovább »