fbpx
Thálisa színház logó - fehér

Erős karakterek, erős kifejezések – bemutattuk A nagy kézrablást!

Tavaly mutattuk be a Thália Télikertben A koponya című McDonagh-darabot, máris itt a következő fekete komédia a botrányosan zseniális angol-ír író, forgatókönyvíró tollából – május 6-án debütált a Thália Télikert színpadán A nagy kézrablás.

A négyszereplős előadás Csőre Gábor, Jámbor Nándor, Bakonyi Alexa és Tamási Zoltán játékával és gyilkos humorral fűszerezve teszi próbára a nevetőizmokat.

A helyszín Tarlington. Mervyn (Tamási Zoltán), a kisvárosi szálloda recepciósa mindig arra várt, hogy életének dögunalmát fölkavarja egy igazi dráma. Amikor lövés dörren az emeleti szobában, és Mervyn egyedül találja a gyanús, félkezű vendéget, a drogdílernek és csajának pedig nyoma veszett, már tudja: eljött a nap.

A lepukkant hotelszoba lakója, Carmichel (Csőre Gábor) törvényen kívülinek tűnik. Néhány perc leforgása alatt rálő valakire, aztán meg felhívja az anyját, mert aggódik érte. De Carmichelnek minden oka megvan rá, hogy „kiegyensúlyozatlan” legyen: 17 évesen pár haverja poénból levágta a kezét, majd amikor otthagyták, elegánsan búcsút intettek neki – a saját kezével! Carmichel most, huszonhét évvel később, még mindig a levágott keze visszaszerzésén dolgozik, és ebben sem egy akadékoskodó recepciós, sem a kézbeszerzéssel megbízott fiatal pár nem fogja megakadályozni.

A kézbeszerzéssel megbízott fiatal pár: Toby (Jámbor Nándor) és Marilyn (Bakonyi Alexa). Előbbi állapodik meg a férfival, hogy 500 dollárt kapnak, ha leszállítják a levágott kezet. Amikor viszont kiderül, hogy a kéz, amit sikerült nekik visszaszerezni, inkább fekete, mint fehér, a félkezű férfi pedig inkább tombol, mint megértő, már csak arra tudnak gondolni, hogyan ússzák meg élve a kalandot.

A párbeszédek Tarantino és Guy Ritchie figuráit idézik, a bűnügyi történetben mintha a Sin City és a Csupasz pisztoly filmek világa találkozna egymással… Amire a néző még számíthat – erős karakterek, erős kifejezések.

Az előadás Hamvai Kornél fordításában, Radnai Márk rendezésében látható. Díszlettervező: Cseh Renátó, jelmez: Szlávik Juli.

Gratulálunk az alkotóknak!

Színházi Olimpia – Thália nyár

Két vendégelőadás is érkezik a 10. Színházi Olimpia keretében a Thália Színházba: Június 13-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, Vörösmarty Mihály örökérvényű klasszikusa,

Tovább »

Prométheusz‘22

A 10. Színházi Olimpia keretében, június 20-án a Thália Színházba érkezik a Prométheusz‘22 című egyfelvonásos, Kali Ágnes és Tompa Gábor színműve. Az előadás a Nagyszínpadon

Tovább »