Liliom, a ligeti hintáslegény, egy tavaszi vasárnapon találkozik Zeller Júlia mindenessel. Julit a körhinta tulajdonosnője kitiltja a hintáról, mert állítólag erkölcstelenül viselkedett. Liliom megvédi a lányt, és ezért kirúgják az állásából; Juli vele marad, pedig ha nem ér haza időben, őt is elbocsátják. Az estébe forduló szürkületben, egy félreeső padon együtt hallgatnak arról, amire nincsenek szavaik. És együtt kezdenek másnap új életet, pénz nélkül, lakás nélkül, munka nélkül, jövő nélkül. Ragyogó, akácvirág-illatú szerelmük azonban fényét veszti a külvárosi hétköznapok nélkülözésében, és sorsuk megállíthatatlanul sodorja őket a tragikus vég felé.
Molnár Ferenc 1909-es darabja egy meséből született, melyet a szerző vasárnapi tárca helyett kezdett el írni a Pesti Napló szerkesztőségében. Az altató mese című írásban Molnár így fogalmazott: “Ez a mese arra való, hogy özvegyasszonyok altassák el vele kisgyermekeiket, vagy jó gyerekek altassák el vele öreg és fáradt szüleiket. A mesét szép csöndben, folyékonyan kell mondani, az elejét élénken, mintha igaz volna. A végét pedig már lassabban és halkan, hogy mire vége szakad, aludjék el az, akinek mesélték”. Molnár meséjéből végül színmű lett, „külvárosi legenda 7 képben”, Liliom élete és reménytelen halála pedig bevonult a magyar drámairodalom legszebb történetei közé.
