fbpx

Fesztivál

Molnár Ferenc

Az üvegcipő

Szereplők

Irma:

Molnár Anikó

Rendező:

Pataki András

Sipos:

Horányi László

Díszlettervező:

Pataki András

Adél:

Szőcs Erika

Jelmeztervező:

Szélyes Andrea

Császár:

Horváth Andor

Súgó:

Simon Andrea

Tanácsos:

Kovács Frigyes Jászai-díjas

Ügyelő:

Madár K. Zoltán

Roticsné:

Horváth Zsuzsa Jászai-és Déryné-díjas

Rendezőasszisztens:

Kincses Kata

Házmester:

Ács Tamás

Fotó:

Torma Sándor

Kati:

Szlúka Brigitta

Viola, Társalkodónő:

Balogh fanni

Keceli Ilona:

Diószegi Imola

Őrmester, Gál kapitány:

Horváth László
Rendőrorvos, Stettner:
Savanyu Gergely
Fényképész:
Farkas Tamás
Ajtónálló, Plébános:
Papp Attila
Rendőr, Részeg vendég:
Sárdy Zoltán
Szász Bandi, Inas:
Czár László
Síber:
Madár K. Zoltán
Lilike:
Döbrössy Csongor Hajtó Olivér Harangozó Bendegúz Sáli Barnabás
színmű
Az előadás hossza: 180 percperc, 1 szünettel

a Soproni Petőfi Színház előadása

Molnárt játszani szinte biztos siker: professzionális dramaturgia, kitűnő szereplehetőségek, könnyed problémafelvetések, fájdalommentes szórakozás. Természetesen, ezekre az igényekre figyelve is lehet manapság Molnár darabjait választani és játszani. A kérdés csak az: érdemes-e? Ha a darab egészét – a három felvonásos szerkezetet – vizsgáljuk, akkor a történet a maga lekerekítettségében leginkább a mesék világára emlékeztet. Úgy gondoljuk, hogy a színháznézők számára akkor jelent intellektuális kihívást Az üvegcipő című darab, ha fölerősítjük benne azt a dramaturgiai pillanatot, amely Irma valóságos sorsát reprezentálja. A történet – a mai korból nézve – reálisan a második felvonás befejeztével véget ér. Irma, a naivnak látszó, ugyanakkor emberi értékekben rendkívül gazdag szereplő sorsa az adott társadalmi viszonyok között a teljes kilátástalanság. Sorsa igazából tragédia, hiszen olyan értékek pusztulnak vele együtt, mint a hűség, az odaadás, az önzetlenség vagy a maga kisvilágához igazodó, abból mégis fölemelkedő képzeletgazdagság. Rengeteg olyan kérdést vet föl Az üvegcipő, amely majdnem egy évszázaddal a születése után is égető problémaként nehezedik világunkra. Olyan darab, amelyet látni – s ehhez játszani – kell.