1949-et írunk. A hősi forradalom és Pelikán József gátőr elsöpörték a régi rendet. Büszkén, csillogó szemmel tekintenek a jövőbe. Új világ épül, ahol már végre minden jó lesz. Pelikán tisztességes és elkötelezett forradalmár, hisz, összefog, egyetért és áldozatot vállal. Valahol mégis elvéti a lépést, és erre rámegy a munkája, a barátja, a háza és az élete.
Leghelyesebb gyorsan túllépni ezen, mert a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Szerencsére az új világ Pelikán nélkül is dübörögve épül tovább. Az események menete felgyorsulóban, határ a csillagos ég. Még bölcs vezérünk, Bástya elvtárs, a forradalmi igazság letéteményese is elfárad néha: “Tréfásan azt szoktam mondani, hogy én is ember vagyok.”
Bacsó Péter 1969-es remekművéből Hamvai Kornél írt egész estés “Broadway-darabot” a Thália Színház számára. A közismert kultfilm színpadi változata egy nehéz történelmi kor letűnésének vígjátéka, melyben a fanyar humor játssza a főszerepet. Minden film vagy filmtéma színpadra való alkalmazása különleges feladat. Könnyebb a megközelítés, ha az adott film alapja irodalmi, azaz regény vagy színdarabforrású, esetleg mindkettő. Ebben az esetben is körültekintő munkát igényel a dramaturgia és a képiség, amely magában foglalja a szcenikai megoldásokat is (világítás effektek, zene, vetítés stb.).
A mi esetünkben ennél is óvatosabban kell közelíteni, hiszen A Tanú, mint kultuszfilm maradt fent és vált legendává, szatirikus és markáns korrajzzal, mely politikai groteszkként szolgál kulisszaként. Azonkívül két színészóriás emblematikus alakítása is beépült a fennmaradt tudatba. Arról nem beszélve, hogy rengeteg epizódszerep és markáns helyszín körítette a Bacsó-film mítoszát. Egy átlagos film játékideje 80-100 perc között jellemző, a tartalmak közvetítése csak részben verbális. Egyre nyilvánvalóbb hogy a készülésünk nem egy filmadaptációra épül, hanem sokkal inkább egy szuverén színpadi mű létrehozására.
