„Amikor beérsz az irodába, úgy kell tenned, mint a bohócnak a cirkuszban, olyan arcot festesz magadnak, amilyen éppen szükséges, rokonszenves arcot, vagy seggfejarcot, aztán teszed, amit kell. Aki erre nem képes, az nem jó semmire.”– fakad ki Ferran A Grönholm-módszer egyik jelenetében.
Maszkokat hordunk, szerepeket játszunk, különböző módszerekkel próbálunk meg érvényesülni életünk mindenféle területén. Olyan meggyőződéssel viseljük álarcainkat a főnök, a beosztott, a férj, a feleség, a szülő, a gyerek, a barát vagy az ellenség szerepében, hogy talán már le sem tudjuk venni őket. Ha viszont sikerül, felmerül a kérdés, hogy egyáltalán szembe tudunk-e nézni azzal, ami alattuk van? Hogy vajon létezhetünk-e egzisztencialista világunkban maszkok és módszerek nélkül, és ami a legfontosabb, hogy el tudjuk-e fogadni önmagunkat?
A Grönholm-módszer egy különös állásinterjú és négy elszánt jelentkező története, aminek végére a néző is a döntés részese lesz.
Az előadást életre hívó fiatal csapat tagjai a fent említett kérdésekre keresik a választ a közvetlenség, az irónia, és a játékosság eszközeivel. Teszik mindezt abban a reményben, hogy a végeredmény nem csak önmagukra és a közönségre, hanem talán egyetemesen is érvényes lesz.
