fbpx
Thálisa színház logó - fehér

DÍJAZTÁK KOLLÉGÁNKAT

Kenyeri Orsolya, a Thália Színház öltöztető-tárának vezetője is átvehette december 19-én a Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díját, mely a kulisszák takarásában működő színházi háttér- és kiszolgáló szakmák képviselőit jutalmazza. Kollégánkat a díjra Kálomista Gábor, színházunk igazgatója és két művészünk, Molnár Piroska és Szervét Tibor jelölték.

Orsi, aki a szereti a kihívásokat…

A „kenyeriorsi” már-már fogalom a Tháliában. A kolléga, akihez mindig lehet fordulni és mindig kész segíteni – ahogyan ő mondja, szereti a kihívásokat és megtalálni rá a megoldásokat.

Gyermekkora óta vonzotta a színház, és bár eleinte családja le akarta beszélni, a színház szeretete miatt mégis ezt a pályát választotta.

A Thália csapatának – ahová már tárvezető munkakörbe érkezett – közel tizenhárom éve tagja, de több mint húsz éve dolgozik színházban.

Az évek alatt száznál is több színész „fordult meg a keze alatt”.

Orsi szereti ezt a színes, változatos, pörgős életet, a kreativitást igénylő, mindig megújuló feladatokat. Mi pedig szeretjük Orsit!

A díjhoz sok szeretettel gratulálunk!

Színházi Olimpia – Thália nyár

Két vendégelőadás is érkezik a 10. Színházi Olimpia keretében a Thália Színházba: Június 13-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, Vörösmarty Mihály örökérvényű klasszikusa,

Tovább »

Prométheusz‘22

A 10. Színházi Olimpia keretében, június 20-án a Thália Színházba érkezik a Prométheusz‘22 című egyfelvonásos, Kali Ágnes és Tompa Gábor színműve. Az előadás a Nagyszínpadon

Tovább »