fbpx

BÚCSÚZÓ ELŐADÁSOK – Lövések a Broadwayn

Az évad végével két nagyszínpadi előadásunk is búcsúzik. Májusban utoljára lesz látható a Lövések a Broadwayn és a Legyen férfi, Monsieur Pignon!

A 2021/22-es színházi évad első nagyszínpadi produkciójaként került színre 2022 szeptemberében a Lövések a Broadwayn – ami ha lehet így fogalmazni, a Thália Színház egyik legnagyobb vállalásaként valósult meg.

„Nem vagyunk zenés színház, de minden zenés színház büszke lenne erre a produkcióra” – mondta a bemutatón Kelemen József, színházunk főrendezője, aki mielőtt a művészi teljesítményt méltatta, elsőként a háttérdolgozóknak mondott köszönetet azért a fantasztikus, emberfeletti munkáért, ami szükséges ahhoz, hogy ezt a darabot estéről estére színpadra lehessen vinni.

A Woody Allen legendás filmjéből készült Broadway-musical – egyben hazai ősbemutató –  szeptember 11-től volt látható, Béres Attila rendezésében. Szereplői: Szinetár Dóra, Ember Márk, Hevesi László, Mórocz Adrienn, Mentes Júlia Virginia, Szervét Tibor, Szabó Győző, Nagy Viktor, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Hunyadkürti István és Ikotics Milán. 

New Yorkban járunk, 1930-ban.

Nick Valenti (Szabó Győző) véreskezű New York-i maffiafőnök, teljesen odavan éppen aktuális sztriptíztáncos barátnőjéért, Olive-ért (Mórocz Adrienn). A nő híres sztár akar lenni, így Nick benyomja egy készülő Broadway-produkcióba, aminek bemutatását nagyvonalúan megfinanszírozza. Hogy Olive a próbák alatt szemmel legyen tartva, mellérendeli első számú gengszterét, Cheech-et (Ember Márk), aki szintén nem szívbajos, ha egy kis „munkáról” van szó – kezei között bárki könnyen a Gowanus-csatornában végzi. 

Helen (Szinetár Dóra), a nagy múltú primadonna, már csak régi sikereiből él. A nagy visszatérésre készül a Nick által szponzorált Broadway-darabban, és ismét fellángol a színpad és a tehetséges szerzők iránt érzett olthatatlan szerelme. David (Hevesi László), az ifjú szerző rendkívül ígéretes mint férfi, de színdarabján lenne mit javítani. Most, hogy megtalálja a nagy lehetőség, mindent elkövet, hogy az előadást sikerre vigye. 

A próbák megkezdődnek, csakhogy mindenki érzi: az elsöprő sikerhez valami hiányzik.

Talán a legkegyetlenebb bandatag, aki maga se hitte volna, hogy zseniális drámaíró?
Az alvilági háborúk közben megszületik az előadás. És a Broadway-premier hatásosabb nem is lehetne: élesben lőnek a színpadon.

Az előadás májusban három alkalommal látható – utoljára 20-án tekinthető meg!

Elkezdődtek a próbák

Elkezdődtek a Varázslat egy nyáréjszakán próbái. A jövő január 14-én bemutatásra kerülő nagyszínpadi előadást Csizmadia Tibor rendezi.  Tisztelt Nagyérdemű!  A vígjátékok alfája érkezik a budapesti

Tovább »