fbpx

Bemutattuk az Illatszertárt

Október 30-tól látható Szinetár Dóra és Ember Márk főszereplésével a Thália Színház Nagyszínpadán László Miklós világhírű darabja, az Illatszertár. 

A szívmelengető karácsonyi mesébe – ami a Hammerschmidt drogériában játszódik – az ünnepet megelőző hetekben csöppenünk bele…

A romantikus vígjáték főhőse, Asztalos úr (Ember Márk) szerelmes, házasodni készül, csak éppen leendő párját még sohasem látta. Levelezés útján ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Asztalos az élettől nem vár sokat, csak hogy munkájában képességes ember legyen és megtalálja azt a nőt, akivel leélheti az életét.

 

De nem csak ő vágyik párra, Balázs kisasszony (Szinetár Dóra), a belvárosi drogéria másik alkalmazottja is szeretné már megtalálni a boldogságot, mert lassan kicsúszik abból a korból, amikor egy lánynak illik férjhez mennie. Nagyon készül arra a pillanatra, amikor névtelen hódolójával – akitől eddig csak leveleket kapott – végre találkozik.

„Azt gondolom, hogy abszolút megtörténhet az emberrel, hogy valakinek a gondolataiba szeret bele. Sőt! Ez is kicsit idealizált ebben a történetben, hogy itt  két olyan embert is látunk, akinek nem fontos, hogy a másik hogy néz ki, hogy nem fontos, hogy a másik milyen egzisztenciával rendelkezik, csak az a fontos, hogy a másik mit gondol. Ez egy ritka dolog, és azt hiszem épp ezért becsülnivaló. Balázs kisasszony már a vége felé jár annak a kornak, amikor még megtalálhatja a szerelmét, vagy gyakorlatilag bárkit, akivel összekötheti az életét – ez abban az időben, amikor a darab játszódik társadalmi elvárás is volt, épp ezért sokkal fontosabb volt, mint ma” – meséli Szinetár Dóra karakteréről.

Hétköznapi történetek – szakítások,  szerelmek – átszőve számos vígjátéki félreértéssel, nehéz élethelyzetekből fakadó abszurditással és rengeteg humorral.

Az előadást Béres Attila rendezte. Szereplői: Szervét Tibor, Ember Márk, Nagy Viktor, Hevesi László, Szinetár Dóra, Mórocz Adrienn, Szabó Erika, Szabó Győző, Hunyadkürti István, Tamási Zoltán és Ikotics Milán.

Adventi meglepetések

Újra elérkezett az adventi időszak, amikor már az ünnepekre gondolunk, készülünk a karácsonyra. Elkészítjük, vagy beszerezzük az adventi koszorút, amit négy gyertya díszít egy-egy fogalmat

Tovább »

Színházunkba új munkatársakat keresünk

Világosító tárunkba: A legkorszerűbb, új világítástechnikai eszközökkel felszerelt színházi játszóhelyeink üzemeltetéséhez keresünk világosító munkatársakat. Ha szorgalmas vagy, és nyitott az új technológiák megismerésére, nálunk a

Tovább »