Június 5-én, vasárnap a csíkszeredai Csíki Játékszín III. Richárdja, Shakespeare klasszikusa nyitja a programot. Az előadásról a rendezővel, Vladimir Antonnal beszélgettünk.
A III. Richárd tulajdonképpen egy szeretethiányos ember tragédiája, nem is lehetne aktuálisabb a mai digitális, egyre elmagányosodó világban. Önök is több modern eszközt, okostelefont kamerát használnak Ez volt a cél, hogy rávilágítsanak a jelenkor helyzetére egy ilyen történelmi alapműn keresztül?
A színház a jelenről szól. A történelem foglalkozik történelmi művekkel. Ma már minden ember a zsebében egy fényképezőgéppel közlekedik mindenhol. Olyan világban élünk, amelyben az ember minden egyes lépését nyomon követik és rögzítik valahol. A III. Richárdban úgy tűnik, hogy minden szereplő követi a másikat. Így jutottunk el a fényképezőgépek és az okostelefonok használatához. Az internet pedig a legerősebb propagandaeszköz, amely valaha is létezett az emberiség történelmében. Kérdezem, hogy vajon nem fog-e eltartani néhány évszázadig, mire az ember képes lesz uralni ezt a szörnyeteget, amit létrehozott?
Úgy gondolja, hogy ezzel görbe tükröt tarthat a nézők számára?
Remélem!!! Ha a színházi ember nem erre törekszik, akkor mi értelme van a színháznak? Van egy pillanat az előadásban, amikor Richárd filmezi a közönséget. Nem tudom, hogy kényelmes-e. De sem a tükör, sem az igazság nem mindig kényelmes, ugye?
Ha jól tudom, több mellékszereplőt kihúztak vagy összevontak, mi volt ezzel a cél?
Ez Shakespeare második leghosszabb darabja, és valójában a negyedik darab egy tetralógia keretében. Shakespeare közönsége nemcsak a történelmi szereplőket ismerte, hanem a tetralógia első három darabját is látta. Egy mai analógiával élve ez kicsit olyan, mintha egy sorozatot a 4. évadtól kezdenél el nézni. Éppen ezért Dálnoky Rékával együtt úgy gondoltuk ki az előadás dramaturgiáját, hogy a közönség is megértse ezt a Shakespeare-sagát.
A Csíki Játekszin társulatának színészeivel / színészeiért is sokat dolgoztunk a szövegen, hogy minden szerep a lehető leggazdagabb legyen. Azt hiszem, majdnem három hétig olvastuk, és próbáltuk felfedezni, hogy mi van az egyes sorok mögött.
Nem egy megszokott, korabeli díszlet fogadja a nézőket, mi volt a koncepció, a cél ezzel a látványvilággal, a jelmezekkel, a színpadképpel?
Egyáltalán nem hiszek az úgynevezett korhű díszletekben. Untatnak, és mindig kapok egy kis ízelítőt a múzeumi színházból, amikor megnézem őket. Nem a történelem rekonstrukciója érdekel a színpadon, bármilyen „szépen” és részletesen is legyen megcsinálva. Shakespeare idejében a Globe Színházban a színpad üres volt. Amit a díszlettervezés szempontjából kerestem (amelynek a videókoncepció is része), az egy állandóan változó, állandóan veszélyes tér volt.
Összefoglalva, miért fontos ma III. Richárdot játszani?
Mert ez egy olyan szöveg, amely társadalmunk egyik legérzékenyebb témájáról szól. A lelkiismeretről. Mind egyéni, mind kollektív szinten. Richárd nem azért nyer, mert ő a leggonoszabb mind közül. Mindannyian egyformák, mindannyian ugyanolyan nagyon akarják a koronát (a hatalmat). Richárd nyer, mert ő a legügyesebb. Később sem azért győzik le Richárdot, mert gyengébb a serege. Legyőzik, mert a többiek – legalábbis egy időre – megtalálják a belső erőt ahhoz, hogy szembenézzenek a saját lelkiismeretükkel.
(fotó: Csíki Játékszín / Veress Albert)
